15.01.28. ESMTK 2 - 1 Budapest Válogatott
Gólszerzők: Csepregi, Hoffmann ill. Bánk
2015 január 28. szerda
Zodony utca
ESMTK: Imre – Lázár , Soós, Nemes, Müllerlei – Kiss, Turi, Farkas, Murinai – Csepregi , Böröczki
Csereként állt be: Bonica, Szabó, Mile, Bányai, Németh, Max, Vörös , Hoffman
Budapest válogatott: Zubány – Környei, Horváth, Kovács Gergő , Szécsi – Csillag, Paholics – Szentesi, Csabai, Visnyei – Bánk
Cserék: Picikász Vaszilisz , Jókay-Guttman
A mérkőzés elejétől kezdve az ESMTK játszott mezőnyfölényben, és Csepregi góljával már a 7. percben a vezetést is megszerezte.
Közvetlenül a gól után a válogatottnak is sikerült veszélyeztetnie, Visnyei lőtt kisodródott helyzetből a kapu mellé.
A félidő hátralévő részében az NB3-as csapat irányította a játékot, de a Budapest válogatottnak sikerült stabilabbá válnia hátul, és a félidő vége felé már a labdát is többet tudta birtokolni.
A II. játékrészben a hazaiak több cserét is végrehajtottak. A játékképében viszont nem sok változás történt. Ennek ellenére a Budapest válogatott az 54. percben majdnem egyenlíteni tudott, Szentesi azonban a kapu mellé emelt.
Ezután inkább Zubány kapuja forgott ismét többet veszélyben.
Majd a 63. percben Csabai Tamás 20 méterről telibe találta a kapufát. Egyenlítés helyett újabb erzsébeti gól következett, a 70. percben Kiss beadását Hoffmann rúgta a kapuba. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs.
A válogatottnak végül a 80. percben sikerült megszereznie a szépítő gólt. Visnyei Gábor remek passzát Bánk Levente lőtte a hosszú sarokba.
A Budapest válogatott ezzel a szoros vereséggel ismét egy szép eredményt ért el az összeszokottabb és magasabb osztályban edződött ESMTK ellen.
Az erzsébetieknek ez az első edzőmeccse volt, ez még az ő játékukon is érződött.
Forrás : Pestifoci