KÉRDÉSK


VÁLASZOK
Kérlek , hogy értékeld a teljesítményedet, az Öt Megye tornájáról, ahol végül is a második helyen végeztél a Budapest Válogatott tagjaként.

Nagyon jól ment a védés, és igy sikerült a csapatomnak segíteni a jó eredmény eléréséhez. Elégedett vagyok Önmagam és a csapat teljesítményével is

Milyen volt a Válogatott játékosokkal, a hétköznapi ellenfelek ellen együtt lenni ?

Nagyon jó közeg alakult ki. Jól éreztem magam a srácokkal. Külön kiemelném játékos társaim profi hozzáállását. Egymásért küzdöttünk a pályán, a sikeres szereplés eléréséhez.

A többi négy megye , Fejér, Tolna, Somogy , Baranya, felkészültségéről mi volt a benyomásod ?

Fejér megye csapata volt az csapat, ami egy jól felkészített brigád volt. Meg is szenvedtünk ellenük. A többi csapat gyengéb foci játszott, talán Baranyát tudnám kiemelni még

A továbbiakban szerinted nagyobb lesz az összetartó erő a válogatott játékosok körében ?

Igen, mert rájöttünk arra, hogy van értelme ennek az egésznek. Megtanultunk egymásért küzdeni, úgy is , hogy a bajnokságban ellenfelek vagyunk. Magasra tettük a mércét úgyis, hogy nem jutottunktovább. Földön kell maradni, dolgozni tovább ugyanilyen alázattal. És az eredmények jönni fognak.

Végül pedig a Válogatott stábjának a munkájáról alkoss véleményt.

Nagyon jó stáb állt össze. Jól állították össze a felkészülést a tornára. Hobónak külön köszönöm, hogy számitott rám egy ilyen félre sikerült fél szezon után is. A gyúrónknak is köszönöm a remek munkát. Ahogyan Kis Lászlónak és Gyulabának.

 

 

 

KÉRDÉSEK

VÁLASZOK
Az egyesületed támogatja, hogy részt vegyél a Budapest Válogatott edzésein , mérkőzésein? Nem gördítenek akadályt ez elé, plusz a több edzés és meccs szám az előnyömre válik.


Szívesen vállalod a megmérettetést?

 
Nekem meg tiszteltetés, hogy játszhatok a BLSZ válogatottban. Nagy kedvel megyek el a mérkőzésekre.
Milyen érzés , ha nem is a Nemzeti , de Országunk Fővárosának mezét magadra ölteni. Ahogy már mondtam, meg tisztelő válogatottban játszani és a mezt viselni. Nagyon nagy kedvvel és lekesedéssel várom a követkző megmérettetést.
Játékostársaid a saját egyesületedben kérdezősködnek, a lejátszott mérkőzéseid után arról , hogy mi történt , hogy volt , jól játszottál stb.?  Természetesen   kiváncsiak a szereplésemre , és bíztatnak is.